Kachliarstvo Krby u Bitalovcov

Turbínová 3528/1
priestor PRESPOR
+421 252926049
Bratislava
Veľké Rovné 1019
+421 41 5582242
+421 903 442211


Jaurisova 515/4
Praha 4 – Michle
+421 903 442211

A kályhaépítés története Bitaláéknál.


Ján Bitala 1925-ben született. A kályhás szakmát 1944-ben szerezte meg Zsilinában német mesterétől Fridrich Vincenttől. Ettől az esztendőtől hódolt a kályhás szakmának. A szocializmus idejében működött a Területi Kommunális Szolgáltatás, Bitcsa városunkban.

historia kachliarstva01

Már abban az időben a kommunizmus hanyatlásakor, 1989-ig idősebb Ján „kályhás”-ként dolgozott. A „kályhás cég” 1 km-re volt a lakásától, ahol valamikor fából készült szín volt a birkák téli tárolására, melyet akolnak hívnak. Azidőben a műhelyt akolnak nevezték (alsó kép). Abban az időben főképpen tűzhelyeket, álló csempés szobai kemencéket épített Bitcsa mellett, Hvozdnica, Stiavnik, Papradno, Stupéné, Jasenica, Maríková, Vysoká/Kysucou, Morava falvakban és természetesen más falvakban is úgy 50 km-ig lakóhelyétől. A munka mellett a kályhás mester betanította fiait is Jánost és Jozefet. Minden nyári szünetben kötelességszerűen 1 hónapot kellett dolgozniuk mint gyerekeknek, ahol egyidejűleg megtanulták a kályhás szakmát.

historia kachliarstva02
historia kachliarstva03

Anna Bitalova, a feleség 1926-ban született. A szocializmus idején háztartásbeli, de már akkor segített a férjének, együtt mentek az építésekre vagy segített a csempék vágásában és csiszolásában, mint előkészítő.

historia kachliarstva06
A kályhás mester több kitüntetést is kapott munkásságáért, azért a munkáért, amely abban az időben Szlovákiában hanyatlóban volt. A mester a szakmát ennek ellenére fejlesztette, amiről az is tanuskodik, hogy ezeket a fejlesztéseket mind a mai napig használják. Ő találta fel azt a tökéletes rendszert, amelyet úgy hívnak, hogy „patkó”. Ez a rendszer a téli és nyári fűtéshez kapcsolódik, amelyre radiátorok csatlakoznak, ezt a rendszert a mai napig használják.
historia kachliarstva06
Az apa és a fiúk Letovicba jártak csempéért, ahol ennek a gyárnak már több mint 100 éves hagyománya van. A fiúk még napjainkban is együttműködnek a gyártóval, tőlük vásárolják a csempéket. A mester mindig tűzhelyeket, kemencéket, kandallókat készített (kandallóból kevesebbet) úgy 4 napig. Munkája során soha nem ivott alkoholt. Az építés befejezése után ünnepeltek. Ilyen volt a többi kályhás is. Úgy szólították őket, hogy „urak” vagy „mesterek”, mindig tiszteletben tartották őket, mert ezt a mesterséget alaposan meg kellett tanulni, gondosan kellett elvégezni a munkát, ha sikeresek, elismertek akartak lenni a szakmában.

A fia Ján Bitala 1952-ben született. Az 1970-80-90-es években apjának segített Ján, aki később saját kályhás egységet alakított ki (egy egység a mestert és segítőjét jelentette). Ján a kályhás szakmát a Járási Építési Vállalatnál tanulta ki Zsilinában. Ezidőben Hrabovoban lakott Bitcsa mellett, onnan járt dolgozni a „Velke Rovno”-i megrendelőkhöz.

A másik fiú Jozef Bitala 1962-ben született. Még a „váltás” előtt 1989-ben létrehozta a cégét. Abban az időben vett részt az első kiállításon „Země živitělben”, a Cseh „Budějovic”-ban, ahol kiállította az első hordozható kemencéket, amelyek építésében édesapja Ján segített. Attól az időtől kezdett Jozef aktívan vállalkozni a szakmában.

A 90-es évek elején nagyon megemelkedtek a megrednelések és apjuk Ján és a testvér nem tudták kielégíteni ezt a keresletet. Ez időben Jozef felvette a kapcsolatot más kályhásokkal Szlovákiában, hogy segítséget szerezzen. Jozef a vállalkozásba több kályhást is felvett, sajnos nem mindig a megfelelő szakembert választotta ki, mert nem tudhatta mi lakozik bennük szakmai és egyéb területen. 1990 és 1998 között több-kevesebb probléma is felmerült. Amikor látta, hogy nem tud együttdolgozni velük, meg kellett szüntetni a munkaviszonyt és újra keresni kellett. És a taníttatás? Többen kitanultak náluk, akik mindannyian a „kályhásra” akartak hasonlítani, ami újra problémát jelentett. Jozef kérelemmel fordult az Oktatási Minisztériumhoz 1997-ben, hogy biztosítsanak hitelt a mesterség tanításához. A támogatást meg is kapta, és így elkezdhette tanítani ezt a szép kályhás mesterséget Szlovákiában egyedüliként. Támogatást kapott 1318 órára. A vállalkozásban mind a mai napig foglalkoznak oktatással és újabb érdeklődők jelennek meg ez iránt a klasszikus, ősi mesterség iránt. Josef szintén elvégezte később ezt rekvalifikációs kurzust 1998-1999-ig.

historia kachliarstva15

Jozef csak a 2000-es évek elejére tudta „kinevelni” szakembereit a cégének, vagyis Majdnem 1 évtized kellett ahhoz, hogy olyan minőségi vállalkozást hozzon létre, mint az apja.

2000-ben meghalt az édesanyja, 2002-ben pedig az édesapja. Az apa aktív munkát végzett 2002-ig Josef mellett, segített a hordozható tűzhelyek, kályhák építésében. Később már nem járt dolgozni a megrendelőkhöz, kora miatt. Az apa halála után János testvéréhez Josefhez csatlakozott, akivel a mai napig együtt dolgoznak.

Josef felesége, Hana Bitalova 1971-ben született. 2002-től ő is tagja a vállalkozásnak. 2004-ben Josef más kályhások segítségével létrehozta Szlovákiában a – Kályhások és Kandallósok Céhét a Szlovák Köztársaságban – (www.cechkachliarov.szm.sk) ahol az alakuló közgyűlésen a jelenlévők elnöküknek választották. Az említett „céh” segíteni megoldani a kályhások problémáit, segít nekik. A kályhás szakma oktatására hitelt kapott a „céh”. 2000-ben beindult a kályhás szakma oktatása, de a problémák is megjelentek, mivel nincsenek képzett gyakorlati oktatók. Ezért elkezdődött az együttműködés az iskolákkal, ahol biztosítjuk ezt a gyakorlatot. Ha a képzés rossz helyzetbe kerül, ha nincs elegendő financiális eszköz, eldöntöttük, hogy segítünk, hogy egyeseket ingyen juttatunk szakmához, azonkívül ingyen biztosítunk szállást a tanítási időben, hogy a szakmát jól, felkészülten tudják befejezni.

2006-ban kezdődött el a normák megállapítása Csehországban a kályhás szakmában. Ugyanez várt ránk is, így Josefet kinevezték a technikai bizottság tagjává, a Technikai Normák Intézeténél Szlovákiában. Josef 2007-ben kapta meg az elismerő oklevelet azért, hogy újra indult a kályhás szakma oktatása, melyet Salvala és Lobil mérnökök adtak át.

Josef foglalkozott a kéményseprők problémáival is, ezért 2007-ben a kéményseprők átképzésére beindította a tanfolyamot, mivel hogy ez a szakma szorosan összefügg a kályhás szakmával.
Végül azt szeretnénk megjegyezni, hogy most hárman vagyunk Bitaláék a cégnél, ahol saját szakembergárdánk van. Édesanyánk és édesapánk jó alapot adtak ehhez a szép szakmához és hisszük, hogy tovább is tudjuk adni annak ellenére, hogy tudjuk a tanítással növeljük a konkurenciát, bár ez bennünket nem érdekel. Ebben a szakmában pozitív érték a gyakorlat, és meg vagyunk győződve arról, hogy a kályhás egész életében tanul és egész életben különböző kihívásokkal találkozik, amelyeket mindig jól kell megoldani. Történjen bármi, mindig azt javasoljuk, hogy kommunikáljanak a felek, a szakember és a megrendelő.
Jozef Bitala