- Átképzési kurzus „KACHLIAR” – tűzhelyek, kemencék és kandallók készítése. A Minisztérium által jóváhagyott kurzus 1318 órában.
A képzés feltételei:
- Az említett képzés ára 1.700 Eur, ami 1318 órát jelent, amelyet a leendő, illetve meglévő vállalkozásnál költségként el lehet számolni.
- Nem számolunk semmilyen más költséget, csak abban az esetben, ha más cégekhez megyünk látogatóba (kályhás kiállítások vagy másik cég meglátogatása), az utazás költsége és egyéb. Természetesen ezeken a rendezvényeken nem köteles részt venni, de ezek nagyon érdekesek a szakmában.
- A kurzust elkezdheti a megbeszéltek alapján különböző napokon, ha dolgozik akkor péntektől vasárnapig, vagy ahogy megbeszélik más időpontban.
- A kurzus egyedisége abban rejlik, hogy minden résztvevővel külön-külön tudunk foglalkozni, nem csinálunk tömeges méretű képzéseket. A résztvevő a tanítási órákat hosszabb időre is szervezheti a saját elfoglaltsága szerint.
- A képzés alatt Velke Rovnoban biztosíthatunk szállást, a megbeszélés szerint ingyenesen.
Zárszó:
A mi kurzusunk nemcsak azok számára érdekes, akik részt akarnak venni benne, de járnak hozzánk olyan látogatók egész Szlovákiából, akiket érdekel, hogy hogyan tanítjuk ezt a szép szakmát. Ezenkívül járnak hozzánk a Cseh köztársaságból és más országokból ugyanannyiért, annak ellenére, hogy tudják a szlovák bizonyítványt a lakóhelyen nem ismerik el. Jönnek hozzánk főképpen azért, hogy az említett szakmát megtanulják.
|